Mi történik az öregedő bőrrel?

Az öregedés egy természetes folyamat, ami elkerülhetetlen. Ahogy megkezdődik az idősödés folyamata; a bőr szerkezete is változni kezd. Az élettani folyamatok továbbra is lejátszódnak, csak lassabban mennek végbe. Ennek látható jeleként megváltozik a bőr állaga és megjelenése.
Az öregedő bőrnél megfigyelhető, hogy minden sejt működése lelassul, csökken a víztartalom, az elszarusodott hámsejtek közötti kötések erősödnek, a hámlási folyamatok lelassulnak. A hám vastagszik, ezáltal szigetelő réteget képezve, ami megnehezíti a hatóanyagok bőrbe való beszívódását. A fibroblasztok aktivitása csökken, kevesebb, vékonyabb kollagén, elasztin és kocsonyás alapállomány (hialuronsav) a jellemző az idő előrehaladtával. A kötőszövetben a rostok elpusztulnak, így a sejt közötti állomány csökken, szerkezetük megváltozik, így a bőr vékonyabb, rugalmatlanabb, fakóbb lesz. Folyamatosan szabad gyökök keletkeznek az életünk során „elszenvedett” károsodások miatt, ezek pedig károsítják a sejtfunkciókat. A zsírszövet átrendeződik (néhol megfogyatkozik, néhol vastagodik). Csökken az izomtónus. A barázdák mélysége megnő, ráncokká alakulnak.
Az egyén genetikai hajlamától függően változó, hogy bőre milyen tempóban öregszik, illetve, hogy milyen mértékben kezdenek láthatóvá válni az öregedés okozta jelek.
Az élet előrehaladtával a hormonális változások is hatást gyakorolnak a bőrre.

 

A bőr öregedésének tünetei

1. Ráncok
Az öregedés első jeleit elég hamar megfigyelhetjük magunkon is, már 25 éves kortól észleljük az apró barázdákat, majd később ráncokat. Ezek a barázdák az arc különböző területein jelennek meg, a kicsi, ráncok a szem külső sarkában válnak észrevehetővé, közismert néven „nevető ránc” vagy „szarkaláb” formájában. Az apró ráncok megtalálhatók az orcán is. A homlokon a ráncok vízszintes vonalakként az arckifejezésnek köszönhetően válnak észrevehetővé, és a kor előrehaladtával egyre mélyülnek. Kisebb, függőleges vonalak alakulnak ki a homlokráncolás következtében a két szemöldök között. Mélyebb ráncok alakulnak ki az orr és a száj között, ez az ún. orr-száj redő. Mivel csökken azoknak a természetes anyagoknak a szintje, amelyek a bőr feszességét és fiatalos megjelenését adják, finom ráncok, redők jelenhetnek meg. A bőr belső szerkezetének további gyengülésével csökkenhet a bőr feszessége és tömörsége. A bőr érzékenyebbé is válhat.

2. A bőr feszességének csökkenése
Néha nehéz azonosítani a bőrfeszesség csökkenését, ami a következő elnevezéseken is ismert: petyhüdt bőr, kontúrvesztett bőr, pulykanyak, csirkebőr, megnyúlt bőr. A bőrtömörség csökkenésével vagy a ráncokkal ellentétben megváltoztatja az arc összképét olyan módon, hogy a változást ugyan érzékeljük, de nehéz pontosan behatárolni. A legszembetűnőbb az, hogy a csökkenő teltség, a meglazult arckontúr és ezzel együtt a bőrfeszesség csökkenése miatt az arc elutasítónak, szomorúnak vagy feszültnek tűnik. Ez az érintett személy hangulatának vagy hozzáállásának helytelen megítéléséhez vezethet.

3. Időskori bőrszárazság
Az idővel történő bőröregedés elkerülhetetlen. Ezt elsősorban a bőr működésében beálló fiziológiai változások okozzák. Ebben az esetben az idő múlásával a bőr fokozatosan szárazabbá válik és veszít rugalmasságából. A védőfunkció (bőrbarrier) meggyengül, ami hozzájárul a nedvességvesztés folyamatához. A bőr e lényegi funkciójának megbomlásával kevésbé lesz képes megvédeni magát azoktól a külső tényezőktől, amelyek felgyorsítják az öregedés általi bőrszárazságot.

Az anyagcsere minden sejtben lelassul. A bőr növekvő mértékben veszti el nedvességét és rugalmasságát. Ennek következménye a száraz arcbőr kialakulása és a ráncok megjelenése. Ezek a bőrfelületen láthatóvá váló kettős hatások azok, amik az öregedés okozta bőrszárazság bizonyítékaiként szolgálnak.

 

Mik befolyásolják ezt a folyamatot?

Ahogy azt már átbeszéltük, az öregedés egy olyan természetes folyamat, mely elkerülhetetlen. De a zavaró tünetek látható jelei csökkenthetőek. Hasznos, ha felülvizsgáljuk az olyan életmódbeli döntéseinket, melyek hatással vannak a bőrünkre. Ugyanis ezek a külső tényezők nagymértékben befolyásolják a genetikailag meghatározott öregedésünk lefolyását, megindíthatják a szabadgyökök kibocsátását a testben: az úgynevezett oxidatív stressz folyamatát.
A szabadgyökök kárt okoznak a hámsejtek minden részében, és felgyorsítják az öregedés látható jeleit: a ráncok kialakulását, a bőrtömörség és ragyogás elvesztését és a bőrfeszesség elvesztését is. Figyelnünk kell a túlzott napsugárzásra így fokozott figyelmet kell fordítanunk a fényvédelemre.
A dohányzás káros hatásai, azaz a kémiai anyagok és a cigarettában lévő nikotin beindítja az oxidatív stressz hatást.
Az egészséges bőr belülről is hidratálást igényel, ezt az elegendő folyadék bevitellel tudjuk elősegíteni.
A helyes táplálkozás is segíthet megfékezni a káros folyamatokat. A zöldségekben és gyümölcsökben bővelkedő étrend antioxidánsokban gazdag, amik képesek semlegesíteni a szabadgyököket. Ezzel lassíthatjuk az általános bőröregedés kellemetlen tüneteit.

 

Hogyan ápoljam a bőröm?

Egy tudatos bőrápoló program használatával tudjuk lassítani a bőr általános öregedésének jeleit. Ehhez mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni, hisz a bőröregedés önmagában nem határozza meg az adott bőrtípust, ez mindegyik típussal együtt megjelenhet, így elsősorban az alapvető bőrtípust kell figyelembe venni a kezelés során. A célzott termékeket érdemes aszerint kiválasztani, hogy mi okozza az öregedéssel kapcsolatos legfőbb gondot, legyen szó akár a ráncokról, akár a bőrfeszesség csökkenéséről, vagy a bőrtömörség és a ragyogás elvesztéséről. Ennél az esetnél ugyanúgy fontos, hogy alaposan távolítsuk el a szennyeződéseket, a sminket anélkül, hogy ez további problémákat generálna (a használt anyag ne szárítson, hatékonyan tisztítson, de ne irritáljon). Itt mindenképpen nagy hangsúlyt kell arra fordítani, hogy a szükséges – hiányzó tápanyagokat pótoljuk a bőrben. Tehát a hidratáláson túl, szükség van erőteljesebb hatóanyag bevitelre. Ebben az esetben azok az eljárások lesznek kulcsfontosságúak, amelyek ebben tudnak segítséget nyújtani.